Nem kell aggódni a csónakázó tisztaságáért
Május elsején, akárcsak minden évben, a hagyományhoz híven, megnyílik a marosvásárhelyi Week-end üdülőtelep. Az előkészületek nagy erővel folynak, közben több hallgatónk is jelezte, hogy a csónakázó csatornát az idén nem takarították ki. Ezért felhívtuk Ioan Cârcu igazgatót, aki a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal részéről felel az üdülőtelepért, hogy mondja el nekünk milyen szakaszban vannak az előkészületek, és igaz-e, hogy nem takarították ki a csónakázót.
Ioan Cârcu jó dolognak tartja, hogy az emberek érdeklődnek, és figyelik az előkészületeket, mint mondja: „Az emberek jót akarnak, és örülök, hogy jelezték a rádiónak, amit láttak. Csütörtöktől mi próbaidőszakban vagyunk, nem tudom, hogy észrevették-e, hogy a csónakázó csatornát még nem töltöttük fel egészen. Ne problémázzanak, a télen a víz nem is volt leengedve! A takarítást a víz széléről végezzük, mert a vízben csak ágak vannak, és petpalackok, ennyi, a víz pedig a Maros vize, ezt használjuk a medencékben is. Ne izguljon senki! Az evezést szolgáló csatornát feltöltjük, innen töltjük aztán tovább a medencéket, és utána megtisztítjuk, ahogy minden évben tettük. És soha nem vallottunk szégyent. Az embereket kérem, hogy bízzanak bennünk! Tudom, hogy türelmetlenek, de én vagyok a legtürelmetlenebb, alig várom hogy a Week-end telep minden egysége rendben legyen.”
Arra a kérdésre, hogy nem került-e a vízbe más szennyeződés is, mint petpalack és faágak, például állati tetemek, Ioan Carcu tiltakozott, mondván, hogy aki ezt feltételezi, az jöjjön vizsgálja meg a vizet, joga van hozzá. „Ki játszana a víz tisztaságával? A víz a Maros vize, amelyet az Aquaserv és a Román Vízügyek ellenőriz. Ne problémázzanak a kedves hallgatók! Mi nem engedünk fertőzött vizet a Week-end telepre. Mi ebből a vízből készítjük a fürdővizet, amelyet egész nyáron cserélünk, nekünk külön vízüzemünk van!(…) Mi egy valóságos üzemet működtetünk itt, a csatornarendszer több száz métert tesz ki…”
Bár az üdülőtelep a város tulajdonában van, a vizet a Román Vízügyekkel kötött szerződés alapján nyerik a Marosból. Az ünnepélyes megnyitóra tehát május elsején, hétfőn kerül sor, reggel 10 órától. Bódizs Edit interjúja. Ioan Cârcu magyar hangja Kádár Zoltán.