Nem fog csökkenni a mentőszolgálatok alkalmazottainak bére
Nem fog csökkenni a mentőszolgálatok alkalmazottainak bére – közölte Florian Bodog egészségügyi miniszter a mentődolgozók országos szakszervezetének illetékeseivel folytatott találkozót követően.
A tárcavezető biztosította az érdekvédelmi szervezet képviselőit arról, hogy nem fog csökkenni a mentődolgozók bére, ugyanakkor közölte, a kormány szerdai ülésének napirendjén szerepel egy jogszabálytervezet új mentőautók beszerzéséról.
“A páciens nagyon fontos, és ahhoz, hogy a páciensnek jó legyen, önöknek megfelelő munkakörülményekre és nyugodtságra van szükségük” – fogalmazott a miniszter.
Szerdán sztrájkőrséget állt a munkaügyi, majd az egészségügyi és pénzügyminisztérium székhelye előtt a mentődolgozók országos szakszervezetének több száz tagja. A közalkalmazotti bértörvény módosítását, az alkalmazottak létszámának növelését és egy többéves keretszerződés megkötését követelték, valamint azt, hogy a 2018-as évre vonatkozó költségvetésben különítsenek el alapokat új mentőautók vásárlására.
A mentőszolgálat szakszervezete október 5-én meghatározatlan időre szóló, országos tiltakozóakcióba kezdett. Ennek keretében minden mentőautóra két A4-es méretű plakátot helyeztek ki “országos tiltakozás” felirattal, illetve az alkalmazottak fehér karszalagot viseltek.