Nelu Tătaru elkerülhető lett volna a járvány második csúcsa
Az egészségügyi miniszter szerint Románia túl van a Covid-19-járvány első hullámának második csúcsán, ami jóval agresszívebb volt, mint az első, tavaszi.
Nelu Tătaru úgy véli, ennek a második csúcsnak nem is kellett volna kialakulnia, ha a május 15-i lazítások után az emberek nem vették volna túl lazán az óvintézkedéseket. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt időszak adatai alapján a koronavírus-fertőzöttek átlagéletkorának csökkenése figyelhető meg, illetve nőtt a súlyos esetek száma a viszonylag fiatal fertőzöttek körében.
A miniszter arról is beszélt, hogy míg három héttel ezelőtt országszerte 840 intenzív terápiás ágy állt rendelkezésre a koronavírusos betegek számára, mára 1034-re nőtt ezek száma. Jelenleg 473 személyt ápolnak a kórházak intenzív terápiás osztályain. Rámutatott arra is, hogy míg korábban a tünetmentesek nem akartak kórházban maradni, ma nem akarják elhagyni a kórházat, mivel látják, hogy a betegség gyors ütemben terjed. Tájékoztatása szerint a járvány kezdetétől eddig az egészségügyi személyzetből több mint négyezren fertőződtek meg a SARS-COV2- vírussal.
Forrás: Agerpres/Digi24