Negyedannyi halat eszünk mint egy átlag európai
Ötször kevesebb halat fogyasztanak a román állampolgárok, mint az európai uniós átlag – mondta a mezőgazdasági minisztérium Operatív Halászati Programját Menedzselő Hatóság illetékese, Gheorghe Văcaru.
Évente 4 – 4 és fél kilogram halat fogyaszt el egy román állampolgár, miközben az uniós éves átlag fejenként 20 kilogramm. Magyarországon évente 2-3 kilogramm halat fogyasztanak, miközben Portugáliában és Spanyolországban évi 50 – 60 kilogramm az átlag. A világ legnagyobb halfogyasztói a japánok, fejenként évi több mint 90 kilogramm átlaggal. A Romániában elfogyasztott hal nyolcvan százaléka külföldről származik. A legtöbb halat Norvégiából, Görögországból, Olaszországból, Dél-Amerika országaiból, és újabban Törökországból illetve Magyarországról importáljuk. A hazai édesvizekben tavaly kevéssel több mint 10 ezer tonna halat neveltek.
MVR