Négy személyt gyanusítanak a kézdiszentléleki motoros baleset ügyében
Egy személyt 24 órás őrizetbe vettek, három személyt gyanúsítottként hallgatnak ki a kézdiszentléleki motoros baleset ügyében.
A Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság négy, 25 és 52 év közötti személyt állított elő, akikről azt feltételezték, hogy a baleset helyszínére segíteni érkező motorost megkéselték. Az őrizetbe vett, és 30 napos előzetes letartóztatásra javasolt férfi 27 éves.
A szovátai motorosnak az okozott sérülések miatt veszélybe került az élete, ezért az őrizetbe vett, feltételezett elkövető ellen gyilkossági kísérlet gyanújával indul bűnügyi eljárás. A másik három gyanúsított kihallgatása folyamatban van a Kovászna Megyei Törvényszék mellett működő ügyészségen.
A rendőrségi szóvivő beszámolója szerint még nem érkezett meg a közúti balesetben vasárnap elhunyt 37 éves motoros kórbonctani jegyzőkönyve, és csak ez alapján vonhatnak le következtetéseket arra vonatkozóan, hogy a balesetben vesztette-e életét a motoros, vagy pedig a település csak romák lakta részén a helyszínen önbíráskodás áldozatává vált.
SZEKELYHON/MVR