Nagyszabású akcióba kezd a román rendőrség
Erősíti közúti ellenőrzéseit júliusban és augusztusban a román rendőrség az országhatár térségében lévő utakon, amelyeken a külföldön dolgozó, szabadságra hazatérő vendégmunkások miatt ebben az időszakban jelentős forgalomnövekedés várható – közölte az országos rendőrkapitányság.
A Blokád nevű akcióban a rendőrök a nyugati országhatár térségében magyar, a déli határszakaszokon bolgár, a keleti határon pedig moldovai kollégáikkal közösen lépnek fel – olvasható a közleményben.
Elsősorban a forgalom folyamatosságának biztosítása, a balesetek megelőzése a cél, ezért a sebességkorlátozás betartását,a gyalogátkelőknél kötelező elsőbbségadást, és az alkoholos befolyásoltságot ellenőrzik. A fuvarozóknál a kötelező pihenési idők betartását is figyelik, valamint a járművön utazó személyek, illetve a szállítmány iratait is megvizsgálják.
Az akció során 1250 közlekedési rendőrt mozgósítanak, 220 traffipaxot élesítenek be. A vasúti pályaudvarokra és nemzetközi repülőterekre további 320 rendőrt vezényelnek, hogy az utasok biztonságát felügyeljék.