Nagykoalícióra készülnek Németországban?
A Frankfurter Allegmeine Sonntagszeitung című vasárnapi német lap szerint Angela Merkelék teljesen elvetették a kisebbségi kormányzás gondolatát.
Vezető szociáldemokrata politikusok már tegnap elkezdték a feltételek megfogalmazását, így például Ralf Stegner, a párt egyik alelnöke kijelentette, hogy az SPD semmiképpen nem fogadja el az oltalmazott státuszt szerző menedékkérők családegyesítési jogának további korlátozását, és azt sem, hogy felső létszámhatárt vezessenek be a menedékkérők befogadásában. A lap szerint az ügyvezető szövetségi kormánynál azzal számolnak, hogy hosszú tárgyalási folyamat vezethet egy újabb nagykoalícióhoz, és akár 2018 húsvétjáig eltarthat az új kormány megalakítása. A nagykoalíciót Frank-Walter Steinmeier német államfő is támogatná. Erre utal legalábbis az a tény, hogy jövő héten ő lesz a házigazdája Angela Merkel kancellár és Martin Schulz szociáldemokrata pártelnök találkozójának. A szociáldemokraták elnöke hétfőn még azt mondta, szó sem lehet a kormányzás folytatásáról, a legfrissebb hírek szerint azonban pártjának tagsága szavazni fog erről a lehetőségről.