Nagy Pál: Vezető pozícióban biztos, hogy visszaélnek
Sorozatunkban a múlt hét során több erdélyi magyar színházigazgatót is megkérdeztünk: van-e tudomásuk zaklatással kapcsolatos hazai esetekről. A művészeti intézmények közül ma a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházat kerestük meg.
A Tomcsa Sándor Színház igazgatójától, Nagy Páltól először azt kérdeztük, hogy kell-e erről beszélni. Nagy Pál szerint a médiának rossz szokása, hogy egy-egy dologra ráharap, túl nagy feneket kerít neki. Ez nem feltétlenül egy színház-specifikus történés, ami az elmúlt években zajlott, ő biztos benne és tud róla, hogy a politikában is megtörténik. A színház és a filmvilág valóban a figyelem központjában van, itt mindenki mindenről tudni akar. „Beszélni kell róla, de nem hiszem, hogy a beszéd a segítség, inkább tenni kell ellene! Akkor nem ilyen húsz-negyven éves ügyek kerülnének elő a szekrényből, hanem aktuálisan mindig föl kellene vállalni. Persze nehéz ezt mondani, a mai világban ez könnyebb, mint mondjuk negyven évvel ezelőtt volt.”
Hogy előfordult-e ilyen eset Erdélyben? „Halvány gőzöm nincs, itt nálunk biztos nem, nem nagyon hallottam, nagyon meg kellene erőltessem magam, de nem hiszem, mert valószínű, ha történik is, minden színházban (vagy bárhol, ahol ez megtörténik), igyekszenek ezt belső ügyként kezelni. Emlékeznék, ha megkerestek volna ilyen jellegű panasszal.” Szerinte elég mulatságosnak hangzik maga a hatalmi pozíció kifejezés is, de ha már ezt használjuk, maradhatunk ennél.
„Vezető pozícióban biztos, hogy visszaélnek, és mondom nemcsak a színházban, hanem tanügyben, politikában, ilyenről hallottam, színházban nem, mindenképpen elítélendő, főleg amikor kiskorúakról van szó, akik sokkal védtelenebbek. Felnőttektől el is várnám, hogy szóljanak, nemcsak maguk miatt, hanem hogy másokat is megvédjenek az ilyen visszaélésektől.”
Nagy Pál ezért biztatna mindenkit, hogy szóljon, ne tíz év múlva, amikor felmerül a kérdés, hogy vajon igaz-e vagy csak a média hisztériája. „Ezért fontos, hogy akkor kell jelezni ezeket a problémákat, amikor történnek. Én nem tudok róla, hálistennek itt nincs ilyen. Ha lenne, akkor biztos nagyon rövidre zárnánk, és ha lenne ilyen munkatársunk, azonnal eltávolítanánk. Úgy kell élni, úgy kell dolgozni, hogy ez fel se merülhessen! […] Persze, itt az is kérdés, hogy miről van szó, mert ha egy tekintetet tulajdonítanak zaklatásnak vagy egy mozdulatot, akkor másról beszélünk, nem mindegy!”
Ő nem mondja, hogy belső ügyként kell kezelni, hanem valószínűleg belső ügyként kezelik, ezért nem tudunk róla, ezért nem jut el hozzánk, maximum csak pletykaként, „arra pedig nem tudunk reagálni. Ha hallunk valakitől valamit, az nem tény, hanem feltevés, és ezért mondom, konkrét esetekről nem tudunk.”
A Tomcsa Sándor Színház vezetője még egyszer hangsúlyozza, hogy nemcsak vezető pozícióban lévő személyekről beszélünk. Kollégák is zaklathatnak, nem hiszi, hogy csak egyes vezetőkre jellemző ez. Lehet, hogy kollegiális szinten könnyebb intézni, és ezért van most így kihegyezve, világhírű emberekről van szó, ezért kapott ekkora visszhangot az egész. „Én is azt kívánom, hogy legyen ez az eredménye, hogy bátrabban vállalják azok a nők, adott esetben férfiak, akiket ilyen zaklatás ér, hogy azonnal, rögtön jelentsék, és ne hallgassák el ezeket a dolgokat, és akkor nem lesznek ilyen világraszóló botrányok.”
A szereposztó dívány kifejezésről ő is akkor hallott először, amikor a színházhoz került: „Biztos, hogy nem véletlenül találták ki ezt kifejezést, de az magára vessen, aki így dolgozik!”– véli Nagy Pál.