Munkaszüneti nap lesz június elseje
Hivatalos munkaszüneti nap lesz június elseje . Klaus Iohannais államfő kihirdette a vonatkozó jogszabályt.
A kezdeményezők arra hivatkozva módosították a törvényt, hogy június 1-jén nagyon sok óvodában és elemi iskolában ünnepségeket szerveznek, amelyeken eddig a munkában lévő szülők nem tudtak részt venni, vagy szabadnapot kellett kivenniük, hogy ezt megtehessék. A kezdeményezők szerint a gyermekek lelki fejlődése szempontjából fontos, hogy a szülők jelen legyenek az ilyen alkalmakon.
A Gallup intézet 2010 januárjában végzett felmérése szerint a megkérdezett gyerekek csaknem fele azt válaszolta, hogy átlagosan egy órát tölt hetente szüleivel. Mi több, az együtt töltött idő alatt a szülők és a gyerekek keveset kommunikálnak, és csak felszínesen érintkeznek – mutatott rá még az indoklás.