Motordübörgéstől volt hangos Marosvásárhely
Több mint ezer motorbiciklis vett részt tegnap Marosvásárhelyen a Maris Fest elnevezésű rendezvény alkalmával megtartott motoros felvonuláson.
A motorkerékpáros közlekedést és a rockzenét népszerűsítő megmozduláson több mint 50 kilométer hosszú útvonalat szeltek át a járgányok. Romulus Puia, az esemény egyik szervezője az Agerpres hírügynökségnek elmondta, őt is meglepte a résztvevők magas száma, tekintettel arra, hogy az országban tegnap további két hasonló jellegű megmozdulás zajlott.
A Maris Fest a város 200 kilométeres körzetéből gyűjtötte össze a motorosokat, illetve az ország más részeiből és külföldről is érkeztek a rendezvényre. A fesztivál mai utolsó napjának estéjén sorra kerülő Iris és Moby Dick koncertre várhatóan megkétszereződik a résztvevők száma. A fesztivál második kiadása pénteken kezdődött. A háromnapos rendezvény során 14 hazai, magyarországi, moldovai, németországi és szerbiai rockzene-együttes, több mint 30 verseny és bemutató szórakoztatja az érdeklődőket.