Mihai Fifor szerint Klaus Iohannisnak február 4-én le kellene mondania
Mihai Fifor, a Szociáldemokrata Párt (PSD) Arad megyei szervezetének elnöke Facebook-bejegyzésében kifejtette, Klaus Iohannis államfőnek február 4-én le kellene mondania tisztségéről.
A volt ügyvivő miniszterelnök, védelmi és gazdasági miniszter szerint Klaus Iohannis részéről az lenne a legfelelősségteljesebb döntés, ha február 4-én lemondana tisztségéről. Ezzel teljesíthetővé válna az az alkotmányos előírás, miszerint az elnöki szék megüresedésétől számított legtöbb három hónapon belül meg kell szervezni az államelnök-választást.
Fifor kifejtette, a Iohannis mandátumának meghosszabbítására vonatkozó alkotmánybírósági döntés az adott pillanatban indokolt volt, megelőzött egy intézményi patthelyzetet, ugyanis az új parlament akkor még nem alakult meg, és a volt szenátuselnök megbízatása véget ért volna még az új kormány hivatalba lépése előtt. A helyzet azóta rendeződött, így Iohannisnak le kell mondania elnöki mandátumáról – írta a képviselő.
Forrás: Agerpres