Ha valaki arra kérne, hogy a mai napot egy szóval jellemezzem, nem tudnám, hogy a csodás, vagy a mesés közül válasszam. A fantasztikus nem fedné egyik változatot sem. Csak azért nem mesés a választásom, mert ez valóság volt és nem fikció. És így marad a csodás nap.

Egyetlen felhőt sem láttunk a Gurul a Rádió, második napjának reggelén, pedig viszonylag korán elkezdtük a napot. Hűvös volt, de nem hideg. A napon pedig már fél kilenc körül is egészen kellemes volt ücsörögni.

Az Óriáspince vendéglő és rendezvényterem hangulatos pincéjében szolgálták fel a reggelit, Szatmári György tulajdonossal pedig a reggeli műsorban egy rögtönzött élő interjút „adtunk elő”. Megtudtuk, hogy ő is földink, de a sors Háromszékre szólította feleségestől. S, ha már a másik sors – vagy ugyanaz (tényleg, egy sors, vagy több létezik???)  – bennünket is ide vetett, akkor bizony szeretett volna megvendégelni bennünket. 100 %-osan sikerült, több tanúm is van rá.

Jó kedvvel, bőséggel indultunk útra, felmászni Kovászna és Hargita megye határára. Mindjárt könnyebben haladt a bicikli ilyen szép időben… Egy évvel ezelőtt ugyanezen a szakaszon, hajj beh cudar idő volt… Hideg, szembe szél, vízszintes eső. A szakaszok hosszát is annak függvényében számoltuk ki és nagyon távol álltunk a valóságtól, de így legalább tartani tudtuk az időket és még maradt időnk tartalommal is feltöltődni.

Oltszemen máris várt Boros Mózes hűséges hallgatónk, aki még a Jó reggelt, Erdély! „mi időnkbeli” változatával szokott hozzá a Marosvásárhelyi Rádióhoz, ezután kezdte hűségesen követni a csapatunkat. Ezúttal előbb Sepsiszentgyörgyön a Kauflandnál, majd ma délelőtt Oltszemen állt elénkbe, ma már kerékpáron ülve kísért ki a falu végén található Mikó kastélyig.  16. éve járunk erre, de eddig még nem adatott meg nekünk, hogy a falakon és a kapun belül kerüljünk. Most a sors (ugyanaz, vagy egy másik? 🙂 úgy hozta, hogy a bodoki önkormányzat – amelyhez Oltszem is tartozik – megvásárolta a német tulajdonostól a kúriát és fel szeretné újítani. Ehhez első lépésként a hosszú idő óta itt működő Speciális iskolának mennie kell. Még ezt az évet itt fejezik be, de jövőtől állítólag épül Sepsiszentgyörgyön az új iskola, ahová a diákok egy részét már beköltöztették.

A kastélyt 1827-ben gróf Mikó Miklós építtette, közel 10 hektáros terület tartozik hozzá. A kommunista időszakban pionír tábor volt ott, a kastély főépülete leány bentlakásként is fungált, majd két földrengés is megrongálta, olyannyira, hogy ki kellett költöztetni a benntlakást. A tető egy része kilyukadt, ettől beáztott a szobák mennyezete is és azok közül is egy pár az enyészeté lett. Szerencsére a marosvásárhelyi ezermester, Bodor Péter falfestményeinek egy része viszonylag jó állapotban megmaradt. Ezek restaurálására majd akkor kerülhet sor, ha az önkormányzat teljesen átveszi az épületeggyüttest.

Az egyik, 28 éve itt szolgáló hölgy, aki jelenleg kapusi tisztséget tölt be, szomorúan modnta, sajnos nem tudja, mi lesz vele, ha elköltöztetik az iskolát.

Boros Mózestől egy tudósítás után elköszöntünk, mert egy másik tudósítás előtt álltam, ezért úgy gondoltuk, hogy a két bejelentkezés között jó lenne egy kicsit haladni. Mikóújfaluban tisztelegtünk egyet Fejér Ákos biciklis tornatanár emléke előtt, megtekintettük a bicajosok kopjafáját, de sokat nem időztünk, mert várt a finom ebéd a Székely fogadóban, Tusnádfürdőn.

Potyó Terézzel már az első túránkon megismerkedtünk, akkor a volt csíkkozmási polgármester leányával egy tál fánkkal és egy kis vízzel fogadtak bennünket Kozmás határában. Azóta sok víz kiszáradt az Oltból, de a barátságunk megmaradt. Ezúttal Albert Tibor polgármester a Székely fogadóba küldött nekünk meghívót Terézen keresztül – telefonon. A ragú leves és a lekváros palacsinta éppen bőven elég volt, hogy egyet szusszanyjunk a nap második felére.  A fogadó előtt egy kisfiú baktratott haza az iskolából, kezében a mindennapi kenyerükkel. Ha már bejár a központba, akkor ő szerzi be a kenyeret a családnak.

Letértünk Csílkszentsimon irányába, amikor megszólalt a telefon, hogy vártak a Tusnád Ásványvíznél. Hát, mi ezúttal elvétettük a letérőt, de Magyari Örs ügyvezető igazgató, ülésbe pattant és négykerekűjével az alkalmazottak jókívánságait tolmácsolta egy kis finom-hideg helyi borvízzel. Ezúttal is köszönjük, mint ahogy a sportrovatok és a sportműsor támogatását is.

Néhány laza tekerés után máris a csíkszentkirályi temetőnél voltunk, ahol Lakatos Gábor és Tánczos Pista barátaink sírjára helyeztük el a megbecsülés koszorúit. Régi vágású hallgatóink voltak, a sors (melyik?) egy másiki rádióműsort szánt nekik. Lakatos Irén pedig alig toppant be Márton Áron püspök újratemetéséről, máris jöhetett ki velünk a temetőbe. Idén sikerülkt „átvernünk” Irénkét, mert mot legalább nem tudott készülni. Korábbi éveinkben hiába kértük, ne készítsen annyi mindent, nem értett a szép szóból, férje emlékére sürgött-forgott a házban. Jövőben megint úgy lesz, mint régen, biztosított Lakatos Gábor özvegye.

Még két gyors tudósítás mindkét nyelven, mindkettőnk, azaz Sorin Schiopu és jómagam részéről és a Novák cukrászdánál találtuk magunkat, bennt Csíkszeredában. Ott maga, Románia egyetlen paralimpiai bajnoka, Novák Ede fogadott és kínált meg kávéval, süteménnyel és/vagy fagyival. Novák Ede elmondta, hogy  a C4-es sérültségi kategória egy órás pályarekordját szeretné megdönteni, ha már ilyen formában van. December 3-a lesz a nagy dátum, helyszín pedig a bolgár Plovdiv, mert, hogy őnekik, a szegény déli szomszédnak ilyene is van. Go Ede, go!

Novák Edétől hamar el kellett búcsúznunk, mert a városközpontban vártak a hallgatóink, és idén nem akartuk még ilyen szép idő ellenére sem megvárakoztatni nagyon őket.

Kovács Lajos,a rövidpályás gyorskorcsolya válogatott menedzsere tavaly még „motorizált segédeszközzel”, idén már csal sétabottal várt minket. Jövőre pedig reméli, hogy ismét bicajra ülhet.

Csíkcsomortánból egyik Istvánunk csemgett meg, most épülő házához hívott meg látogatóra. A találka rendkívül hangulatosra zületett, így már a lámpáink fényénél értünk be a Kassay fogadóhoz, Csíkszépvízre. A többi történés pedig csodálatos volt, az álmodozás ezután jön. (vagy az összefoglaló közben…) Jó éjt!