Menekülteket fogtak a határrendőrök
A Duna romániai partján fogtak el Bulgáriából érkezett határsértőket. A nyolc férfiból, két nőből és hat gyermekből álló csoportról kiderült, hogy iraki állampolgárok, akik azt állították, hogy Törökország és Bulgária érintésével érkeztek Romániába, ahonnan Németországba szerettek volna eljutni. Útjuk megszervezéséhez embercsempészek segítségét vették igénybe, akiknek állításuk szerint 35 ezer eurónyi összeget fizettek családonként. A hatóságok értesítették a bolgár határőrséget, hogy közösen folytassák le a csoport tagjai ellen tiltott határátlépésért indítandó eljárást. A román határrendőrség csaknem napi rendszerességgel számol be határsértők elfogásáról a Szerbiával és Bulgáriával közös szárazföldi, illetve vízi határszakaszon.