Megvalósult gyermekkori álom
Egy olyan fiatalemberrel készült interjúnk, aki az elmúlt években sokat bizonyított elsősorban magának, de a családnak és ismerőseinek is. Hajdanán, kisgyerekként majd kamaszként a Marosvásárhelyi Rádió Gyermekműsorában tűnt fel. A szalagtárunk ma is őrzi ezeket a régi hangfelvételeket. Meghallgatva ezeket a riportokat, portrébeszélgetéseket megfogalmazódott bennünk a kérdés: vajon mi lett ebből a csillogó szemű, életvidám, nagy álmokat dédelgető fiúból? Vajon mit sikerült megvalósítani a kitűzött célokból? Vajon, ha hallja egykori nyilatkozatait, hogy reagál rájuk felnőtt fejjel? És megpróbáltuk felkutatni őt. A havadtői Mitra Szilárddal hallgattunk bele a régi hangfelvételekbe. Természetesen próbáltuk megtudni azt is, hogy mennyit változott az élete azóta, hogy elhagyta a középiskola padjait.
Riporter: Sármási-Bocskai János
A beszélgetés 2018 július 21-én hangzott el a Jó reggelt Erdély című műsorunkban. Szerkesztő: Kurta Kinga