Megújul a Kotta!
Idén ősszel új évadot indít a Marosvásárhelyi Rádió zenés műsora a Kotta, amely ezentúl csak a rádió hullámhosszain, valamint az online térben, a Facebookon és YouTube csatornánkon, várja majd az érdeklődő közönséget.
Október 1-én a szászrégeni DreamFlow zenekar lesz a vendégünk.
A csapat 2020 májusában alakult és azóta töretlenül halad előre az erdélyi könnyűzenei színtéren. Alakulása óta számos díjjal, elismeréssel gyarapodott: ilyenek a 2021-es és 2022-es Siculus Fesztiválon elnyert SICULUS Díjak, a 2021-es Legszebb Erdélyi Magyar Dalon kiérdemelték az ”Év felfedezettje” kitüntetést a Csendes utazó című dalukkal, bejutottak a 2022-es Erdély Dala döntőjébe, amelyen 3. helyezést és a Legszebb Erdélyi Magyar Dalnak járó díjat is elnyerték az Itt boldog vagyok című dalukkal.
2023 januárjában megjelent a zenekar első kislemeze, a Bújjunk a Hold mögé, amelynek egyik legsikeresebb dala a Kormos égbolt című alkotás. Fontos mérföldkőnek számít a zenekar életében A történetek összekötnek című dal, hiszen ez lett a 2023-as KULT Alternatív Kulturális Fesztivál himnusza.
Az együttes a Bagossy Brothers Company vendégeként léphetett színpadra idén januárban, Budapesten az A38 Hajón, ahol a közönség kitörő lelkesedéssel fogadta teljes mértékben saját dalokból álló koncertjüket. A két zenekar együttműködése azonban itt még korántsem ért véget, hiszen az év folyamán további 6 magyarországi, illetve erdélyi helyszínen lesz látható a DreamFlow, mint a Bagossy Brothers Company előzenekara.
Október 1-én este 6 órától hallgathatnak bennünket élőben a rádió hullámhosszain a 106.8 és a -96 FM-en, követhetnek a Facebook közösségi oldalon, azt követően az Erdélyi Magyar Televízióban.
Tagok:
Borbély-Bartis Zsuzsanna – ének
Nagy Endre Dániel – szólógitár, billentyű
Nagy Flórián Attila – basszusgitár
Bakos Rolland – ritmusgitár, billentyű
Fülöp Ábel – dobok