Megtörtént, felelősséget vállalt a kormány három törvényért
Felelősséget vállalt a Ludovic Orban-kormány a parlament előtt azért a törvénytervezetért, amely az Országos Igazságszolgáltatási Intézetbe felvételizőktől megkövetelt szakmai tapasztalat kettőről négy évre növelésére vonatkozó intézkedés alkalmazásának halasztásáról szól, valamint a távolsági személyszállítást érintő és a költségvetési keretszámokat szabályozó törvénytervezetekért.
A parlamenti ülést megelőző kormányülésen a kabinet törölte az eredeti tervezetből a bírák és ügyészek nyugdíjazásával, illetve a kéttagú bírói testületekkel kapcsolatos módosítások gyakorlatba ültetésének elhalasztását, miután szerdai ülésén a törvényhozás már elfogadta ezeket a módosításokat. Felelősséget vállalt csütörtökön a kormány a diákszállítást szabályozó törvénytervezetért is. Parlamenti felszólalásában Ludovic Orban miniszterelnök azt mondta, azért tartják fontosnak felelősségvállalással hatályba léptetni a jogszabályt, mert az 51-es sürgősségi kormányrendelet negatívan befolyásolta a megyén belüli személyszállítást. A 2020-as költségvetési kiadások keretösszegét szabályozó törvénytervezetet szintén felelősségvállalással fogadták el. Ludovic Orban azzal indokolta ezt, hogy a kormány csak így tudja megvalósítani azt a célkitűzését, miszerint december 31-ig elfogadja a jövő évi állami költségvetésről szóló törvényt.
Forrás: Agerpres