Megtalálhatták az ebola ellenszerét
Megtalálhatták az ebola ellenszerét – közölték a Kanadai Közegészségügyi Hivatal kutatói.
Az orvosok szerint laboratóriumi körülmények között majmoknál 100 százalékig hatásos volt a ZMapp nevű kísérleti ebolagyógyszer, amelytől még a végstádiumban lévő állatok is meggyógyultak. A majmokat három csoportra osztották, ezeket a megfertőzés után három, négy és öt nap múlva kezdték el kezelni, és azok is felépültek, amelyek csak az ötödik napon kapták meg az első adag gyógyszert, ami a 9-11. napot jelenti az emberek esetében. A vírus 21 nappal a fertőzés után már kimutathatatlan volt a makákók szervezetében. Eddig még egyetlen más kísérleti gyógyszer sem hatott főemlősöknél ilyen sokkal a megfertőződés után.
MVR