Megszűnik a roaming-díj az Európai Unióban
Megszűnik a roaming-díj az Európai Unióban – erről döntött ma az Európai Parlament. A tervezet szerint 2015. december 15-től kezdődően nem kell majd többet fizetni a külföldi telefonhívások esetén.
Az EP képviselők közül 534-en mellette, 25-ön pedig a jogszabály ellen szavaztak, míg 58-an tartózkodtak – áll az Európai Parlament közleményében. Az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság március 18-án fogadta el az erre vonatkozó rendeletet. Az Európai Bizottság eredeti javaslata szerint már idén július elején törölték volna a külföldi hívások esetén alkalmazott díjszabájt. Következő lépésként az EU tagállamainak kormányai tanulmányozzák a rendeletet, és ha ők is elfogadják, 2014 végére megszülethet a végső megállapodás a szabályozás szövegéről. A roamingdíjak mellett az EP teljes körűen garantálja a nyílt internetet és megtiltja a tartalmak blokkolását vagy korlátozását, összehangolja a vezeték nélküli szélessávú szolgáltatások frekvenciakiosztását, átláthatóbb fogyasztói internet- és szélessávú szolgáltatási szerződéseket ír elő, és megkönnyíti a szolgáltatóváltást a fogyasztók számára.
MVR