Megszavazták a szükségállapotot kihirdető rendeletet
Jóváhagyta a parlament a 30 napos szükségállapotot kihirdető 2020-as évi 195-ös elnöki rendeletet.
Marcel Ciolacu képviselőházi elnök bejelentette, hogy az elnöki dekrétumot, miszerint egész Románia területén szükségállapotot vezetnek be, ellenszavazat nélkül fogadta el a parlament. A szavazás elektronikus úton zajlott.
A teljes politikai osztály felelősségérzetéről és szolidaritásáról tanúskodik az a tény, hogy a parlament egyöntetűen elfogadta ma a szükségállapot kihirdetéséről szóló elnöki rendeletet – nyilatkozta Klaus Iohannis államfő a parlamenti szavazás után.
A parlament jóváhagyta ma a 30 napos szükségállapotot kihirdető 2020-as évi 195-ös elnöki rendeletet. Marcel Ciolacu képviselőházi elnök bejelentése értelmében a törvényhozás ellenszavazat nélkül fogadta el az elnöki dekrétumot.
A helyzet súlyossága miatt aktívnak kell maradni, üzente Klaus Iohannis államelnök ma a prefektusoknak és a decentralizált intézmények vezetőinek.
Hozzátette, a kormány tegnap meghozott egy sor nagyon fontos intézkedést az állampolgárok és a gazdaság védelmében, és a prefektusoknak és intézményvezetőknek nagyon jól kell végezniük a munkájukat ahhoz, hogy a szükségállapot is jól működjön. Mint fogalmazott, a statisztikák szerint ma 300-nál kevesebb eset van Romániában, de az esetek száma nőni fog. A szakemberek azt mondják, a járvány tovább fog terjedni – nyomatékosította Klaus Iohannis a kormány területi képviselőinek.
Forrás: Agerpres