Megnyitotta kapuit a VII. Csíkszeredai Könyvvásár
Tegnap délelőtt a gyermekek már birtokba vették az Erőss Zsolt Arénában kialakított Szöcskedomb elnevezésű gyermeksarkot.
Az apróságokat Sógor Enikő, Csíkszereda alpolgármestere köszöntötte, majd Szőcs Margit író a könyvek „születéséről” mesélt az gyerekeknek, de fellépett az Eszterlánc zenekar is. Délután már a felnőttek is találtak maguknak programot, Székedi Ferenc, „a zsögödi médiamunkás” sajtóban töltött pályafutásának ötven esztendejéről szóló Az írógéptől az iCloudig című kötet bemutatója nagy érdeklődés mellett zajlott. Este a hivatalos megnyitón Korodi Attila polgármester Kosztolányi Dezső szavaival nyitotta meg a könyvvásárt, majd Kelemen Hunor kormányfőhelyettes mondott beszédet. A Csíkszeredai Könyvvásár díszvendége Király László.
Forrás: Marosvásárhelyi Rádió