Megkezdődtek a 13-ik Brassói Magyar Napok
A Reménység Házában tartott hivatalos ünnepi megnyitó előtt nemzetpolitikai kerekasztalt tartottak.
A kerekasztal díszmeghívottja Kalmár Ferenc, Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztosa volt, aki Brassóban született és nevelkedett fel. A beszélgetésen részt vett még Toró Tamás, a Brassói Magyar napok főszervezője. Moderátor volt Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője. Ambrus Attila elmondta, hogy itt, a Barcaságban mindig is fontos volt a ,,szomszédság”, utalva ezzel a szászoknál szokásos szomszédok közti jó viszonyra. Majd felkérte Kalmár Ferencet, fejtse ki Magyarország jelenlegi kapcsolatát szomszédaival.
A beszélgetés alkalmával Kalmár Ferenc kitért Szlovákia, Kárpátalja, Szlovénia, Szerbia illetve Románia Magyarországgal kapcsolatos viszonyára. Ambrus Attilának arra a kérdésére, hogy hogyan látja a barcasági magyarság helyzetét, Kalmár Ferenc azt válaszolta, hogy ez a közösség is a magyar nemzet része. A szórvány a nemzet várának a bástyáját képezi – mondta a politikus. Ezért támogatni kell a barcasági magyarságot. Rávilágított, hogy nemrég iskolabuszok jutottak ide Magyarországról.
Ambrus Attilának kérdésére válaszolva, Toró Tamás kifejtette, hogy véleménye szerint a Brassói Magyar Napok egyik érdeme az, hogy Brassó felkerült a magyar nemzetpolitika térképére. Felfigyeltek városunkra, elértük az ingerküszöböt – mondta Toró Tamás. Ambrus Attila elmondta, hogy Brassóban jelenleg 11 000 magyar lakos él, pont annyi mint 1910-ben, amikor virágzó magyar élet volt a Cenk alatt.
A Brassói Magyar Napok rendezvénysorozata ma este fél 6-tól könyvbemutatóval folytatódik a Reménység Házában, ahol Dancs Árpád Az én színházam című kiadványáról tudhatunk meg többet. Majd este 7 órától borkóstoló lesz az Újvárosi Református egyházközség gyülekezeti termében. Ugyancsak este 7-től a Firkin együttes lép fel az Áprily Lajos Főgimnázium színpadán. A Filmudvarban pedig este fél 9-től a Zanox című magyar filmvígjátékor vetítik le.