Megkezdődött a menekültek áttelepítése Görögországból
Megkezdődött a Görögországban tartózkodó menedékkérők áttelepítése az Európai Unió menekültelosztási mechanizmusának keretében: ma reggel Athénból egy kereskedelmi repülőgép fedélzetén 30-an indultak el Luxemburgba.
A menekülteknek az athéni repülőtéren tartott ünnepélyes búcsúztatásán Alekszisz Ciprasz görög kormányfő, Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke, Dimitrisz Avramopulosz, az Unió migrációs ügyi biztosa, valamint Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter vett részt. A görög kormányfő hangsúlyozta annak szükségességét, hogy a menekülteket közvetlenül Törökországból telepítsék át, megelőzve így az újabb haláleseteket az Égei-tengeren. A tisztségviselők kitértek arra is, hogy az európai értékrendszerrel nincs összhangban a menekültek távol tartására szolgáló szögesdrót kerítések építése. A menekültek áttelepítését célzó programról szeptemberben döntöttek egyes uniós tagállamok. A kezdeményezés 160 ezer, Olaszországban és Görögországban partot ért menedékkérő áthelyezését irányozza elő Észak- és Nyugat-Európába.