Megérkezett Markó Attila hivatalos lemondása
Megérkezett a Parlamenthez az a levél, amelyben Markó Attila lemond képviselői mandátumáról.
A Magyarországon tartózkodó RMDSZ-es honatya két héttel ezelőtt már bejelentette lemondását egy közösségi oldalon, majd a Képviselőháznak is küldött egy erről szóló levelet, azt azonban nem vették figyelembe, azzal az indokkal, hogy az eredeti példányra van szükség. Mint ismeretes, Markó Attilát kárpótlási ügyben vennék őrizetbe. Az Országos Tulajdon-visszaszolgáltató Hatóság központi restitúciós testületének két másik érintett akkori tagját már előzetes letartóztatásba helyezték.
DIGI24