Megérkezett Kijevbe Klaus Iohannis államfő
Twitter bejegyzésében Klaus Iohnnis hangsúlyozza, hogy Olaf Scholz német kancellárral, Emmanuel Macron francia államfővel és Mario Draghi olasz miniszterelnökkel közös látogatásuk célja erős támogatásukat és szolidaritásukat kifejezni Ukrajna elnökével, Volodimir Zeneszkijjel és az ukrán néppel.
Oroszország illegális agressziójának véget kell vetni – olvasható a román államfő Twitter-bejegyzésében. Az európai unió három legerősebb országának vezetői a közös vizittel a közösség egységét akarják kifejezni – emelte ki a Bild am Sonntag. A lap megemlíti, hogy Olaf Scholzot széles körben bírálták, amiért nem tett még szolidaritási látogatást Kijevben. A kancellár ezt a kritikát azzal hárítja el, hogy nem kíván csatlakozni azokhoz, akik “néhány fotó erejéig járkálnak” Ukrajnába, és csak akkor utazik, ha „nagyon konkrét” ügyekről lehet tárgyalni.
Irpiny városát is meglátogatta ukrajnai útja során az államfő. /Nincsenek szavak arra az elképzelhetetlen emberi tragédiára és borzalmas rombolásra, amit ma Irpinyben láttunk – írta Klaus Iohannis a Twitterre, hozzátéve, Románia teljes mértékben támogatja, hogy az orosz elkövetőket a nemzetközi igazságszolgáltatás elé állítsák.
Forrás: Digi24/Agerpres