Megérkezett Gyulafehérvárra a betlehemi békeláng
Megérkezett Gyulafehérvárra a betlehemi békeláng, amely a Romániai Magyar Cserkészszövetségtől kérhető, hazavihető, továbbadható – írja a Krónika.
A betlehemi Születés templomában az adventi időszakban meggyújtott láng a békét szimbolizálja. A cserkészek minden évben karácsony előtt elmennek Jézus születésének helyszínére, hogy a jászol helyén épült templomban található örökmécsesből lángot vegyenek. A lángot lámpásba zárva hozzák repülővel Bécsbe, ahol egy nagyszabású ünnepség keretében veszik át az egyes országok, nemzetek cserkészküldöttségei. Ezt követően a betlehemi láng szállítása különleges lámpásokkal és örökmécsesekkel történik, autóval, autóbusszal, vonattal, kerékpárral vagy akár gyalog is szállítják, s adják kézről kézre a cserkészek, és elviszik otthonainkba, hogy ott karácsonyig folyamatosan égjen. A Romániai Magyar Cserkészszövetség újjáalakulása óta évről évre részt vállalt a betlehemi békeláng szétosztásának szolgálatában. A lángot idén Borka Botond cserkészvezető a szervezet tagjainak jelenlétében adta át dr. Kerekes László gyulafehérvári segédpüspöknek ünnepélyes keretek között.
Forrás: Krónika