Megemlékezést tartottak tegnap Agyagfalván
Több száz fő jelenlétében tartottak megemlékezést vasárnap a Székely Nemzeti Gyűlés 175. évfordulóján Agyagfalván, az 1982-ben felállított szoborcsoport és az Agyagfalva Emlékházban melletti réten, az egykori nemzetgyűlés helyszínén.
Többek között beszédet mondott Ülkei Zoltán polgármester, Antal István, az Agyagfalva 1848 Kulturális Alapítvány elnöke, Antal Lóránt RMDSZ-es szenátor, Bíró Barna Botond, a szövetség udvarhelyszéki szervezetének vezetője, illetve Latorcai János, a magyar országgyűlés alelnöke.
A résztvevők megkoszorúzták a település bejáratánál lévő szoborcsoportot, azz Agyagfalva Emlékházban pedig kiállították a fehéregyházi csata ólomkatonákkal rekonstruált makettjét, illetve Az én 48-as huszárom című rajzpályázat díjait is kiosztották. A megemlékezésen több néptáncprodukciót is bemutattak, illetve a székelykeresztúri Polgári Fúvószenekar is fellépett.
Marosvásárhelyi Rádió/Katona Zoltán