Megemelik a rendőrök és belügyi civil alkalmazottak bérét
Megemelik a rendőrök, valamint a belügyminisztérium, a védelem, a közbiztonság és a nemzetbiztonság kötelékében dolgozó civil alkalmazottak fizetését.
A képviselőház ma megszavazta a béremelést szabályozó sürgősségi kormányrendelet törvényerőre emelését. A jogszabály értelmében 2017. október elsejétől 10%-kal nő a rendőrök, belügyi alkalmazottak fizetése, kivételt képeznek azok, akik tavaly már részesültek béremelésben. Szintén e hónap elsejétől 15%-kal nő a védelem, közbiztonság és nemzetbiztonság szolgálatában álló intézmények civil személyzetének alapbére, kivételt képeznek a védelmi minisztériumi civil alkalmazottak, és akik már részesültek béremelésben. A munkaügyi bizottság javaslatára bekerült a törvénybe egy kiegészítés, amelynek értelmében november elsejétől 50%-kal nő a Tengeri Életmentők Román Ügynöksége személyzetének alapbére. Szintén november elsejétől az adóhatóság regionális igazgatóságai alkalmazottainak igazítják ki. Ebben a kérdésben, a képviselőház volt a döntő fórum.