• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR4.9756 RON
  • USD4.7452 RON
  • GBP6.0219 RON
  • HUF1.2146 RON
Fotó: RMDSZ

Megállapodás született az új kormányprogramról

A Szociáldemokrata Párt , a Nemzeti Liberális Párt, az RMDSZ és a nemzeti kisebbségek parlamenti frakciójának vezetői megállapodtak az új kormány programjának főbb elveiben és intézkedéseiben – derül ki a kedd esti közös közleményükből.

A beszámoló szerint a Victoria-palotában tartott keddi egyeztetésen “a főbb Európa-barát pártok”, azaz a PSD, a PNL, az RMDSZ, valamint a nemzeti kisebbségek parlamenti frakciójának képviselői vettek részt. A találkozón megállapodtak abban, hogy az új kormányprogram a reformok és a beruházások mellett az állami kiadások csökkentésére és az ország korszerűsítésére összpontosít.

Az állam reformja kapcsán döntés született arról, hogy a minisztériumok számát legtöbb 16-ra, az ügynökségekét pedig legalább 25 százalékkal csökkentik. A tervek szerint az államtitkárok száma legalább 50 százalékkal csökken, így a kisebb minisztériumoknak maximum kettő, a nagyobb tárcáknak legtöbb három államtitkáruk lehet.

Bürokráciacsökkentő intézkedésekben is megállapodtak a pártok. Ezek egyike a központi és a helyi közigazgatás adatbázisainak digitalizálása és összekapcsolása. A közlemény szerint július 1-től az állami intézmények nem igényelhetnek a polgároktól olyan dokumentumokat, amelyeket más állami intézmények állítottak ki.

Az állami kiadások csökkentése érdekében az új fejlesztési prioritásokhoz igazítják az állami költségvetést, kiterjesztik a központosított beszerzéseket, és ellenőrzik azokat a kiadásokat, amelyek meghaladják az adott intézmény átlagos kiadásainak 20 százalékát.

A pártok közleménye szerint megegyeztek az egységes adókulcs megőrzésében, a nagy vagyonok megadóztatásában, valamint a munka adóterhének csökkentésében is. Utóbbi az alacsony bérek, illetve a többgyermekes családok esetében akár 5 százalékkal is mérséklődhet.

További terv, hogy mentesülnek az egészségügyi járulék befizetése alól az egyetemi éveik alatt munkát vállaló diákok és a nyugdíjkorhatár után munkát vállaló személyek.

A koalícióra lépő pártok szándéka több mint 155 milliárd eurót fordítani beruházásokra a következő öt évben. Rekordösszeget, több mint 27 milliárd eurót szánnának az infrastrukturális beruházásokra, ebből befejeznék a 2000 km hosszú autópálya- és gyorsforgalmiút-hálózat, illetve a 2700 kilométer hosszú vasúti infrastruktúra kiépítését.

Szerepel a tervek között a három regionális kórház befejezése, tíz új kórház építése, 17 kórház felújítása, 200 integrált egészségügyi központ létesítése a kisvárosokban és falvakon, valamint 2600 orvosi rendelő felszerelése. A következő négy évben több mint 16 milliárd eurót szánna a koalíció az öntözőrendszerek kiépítésére és új feldolgozóüzemek létesítésének ösztönzésére.

Az oktatásra több mint 6 milliárd eurót különítenének el a tervek szerint, valamennyi iskolára kiterjesztenék a Meleg ételt az iskolákba programot, támogatásban részesítenének több mint 750 ezer gyermeket az iskolaelhagyás csökkentése érdekében, építenének 900 bölcsődét és óvodát, modern eszközökkel szerelnének fel több mint 9000 iskolát, és 1200 elektromos iskolabuszt is vásárolnának.

A gyermekes családokat a lakásvásárláshoz nyújtott támogatással, kedvezményes hitelekkel segítenék. Emellett 100 ezer szociális lakás építését is tervezik, elsősorban a fiatal házaspárok és a gyermekes családok számára.

Forrás: Agerpres



december 18, 2024