Még mindig nem sikerült átadni a csíktaplocai elkerülő utat
Bár több éve építik, még mindig nem sikerült befejezni és átadni a forgalomnak a Csíkszeredát forgalommentesítő csíktaplocai elkerülő utat.
Több mint egy éve, hogy kész a makadámút, de az építéshez szükséges területek összes tulajdonosát még nem kártalanította a polgármesteri hivatal. A kisajátítási bizottság több hónapja dolgozik, és ez nemsokára befejeződhet – tudtuk meg a csíkszeredai polgármesteri hivatal illetékeseitől. Az összesen több mint 3 kilométeres út első részének, a Rét utcai vasúti átjárótól az 578-as európai útig vezető szakasznak az aszfaltozása még az ősszel elkezdődhet, a kivitelezéshez szükséges közbeszerzési eljárás folyamatban van. Csíkszereda idei költségvetésében 2 millió 675 ezer lej szerepel a 2012-ben megépült útszakasz aszfaltozására. A tervek szerint három rétegű, összesen 19 centiméter vastagságú, 8 méter széles aszfaltszőnyeget terítenének a kerülő útra, és csak ezt követően adják majd át a forgalomnak.
Dobos László