Még idén átadnák a Csíktaplocát elkerülő út első szakaszát
Még idén át szeretné adni a közúti forgalomnak a Csíktaplocát elkerülő út első szakaszát Csíkszereda vezetősége.
Az idei költségvetésből 2 millió 675 ezer lejt különítettek el ennek az útszakasznak az aszfaltozására. A Rét utcai vasúti átjárótól az 578-as európai útig vezető szakaszról van szó, amelyet még 2012-ben építettek meg, de nem tudták leaszfaltozni. Ezt az 1,7 kilométeres útszakasz aszfaltozása attól függ, hogy mikor zárul a kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás. A terelőút második, az európai út és a 12A jelzésű országút közötti összeköttetésére még várni kell. Bár az alapozás nagy része itt is elkészült, ezt a szakaszt mintegy száz méteren még szántóföld vágja ketté. Ez a rész azért maradt érintetlenül, mert a földben gázvezeték húzódik, és ezt szeretnék felszámolni.
Dobos László.