Még mindig Putyin a világ legnagyobb hatalmú emebre
Harmadjára is Vlagyimir Putyin orosz elnök lett a világ legnagyobb hatalmú embere a Forbes elemzése alapján.
A második helyen Angela Merkel német kancellár áll, aki három helyet lépett előre, a harmadik pedig Barack Obama amerikai elnök lett, aki egy helyet visszacsúszott. A Forbes szerint az Oroszország ellen hozott nemzetközi szankciók meggyengítették ugyan a rubelt, Moszkva azonban egy kicsit sem vesztett az erejéből, befolyását pedig tovább növelte, hogy légi hadjárattal segíti Bassár el-Aszad szír elnököt. A lista negyedik helyén Ferenc pápa áll, akit Hszi Csin-ping kínai elnök, illetve Bill Gates követ. Az európai politikusok közül David Cameron brit miniszterelnök jutott még be az első tízbe.