Még mindig az egyházé a bizalom!
A hadsereg, a csendőrség és az egyház – ebben bíznak a leginkább a romániaiak – áll az Inscop közvélemény-kutató cég szeptember 10. és 15. között végzett felmérésében.
A belső politikai intézmények közül a hazaiaknak az elnöki, illetve a polgármesteri hivatalba vetett bizalmuk a legerősebb. A harmadik helyen áll az Alkotmánybíróság, majd a kormány, a megyei tanács, a parlament és csak ezt követően a politikai pártok. A végrehajtó intézmények sorát a hadsereg vezeti, amelyben a megkérdezettek 73,8 tized százaléka bízik a leginkább, ezt követi a sorban a csendőrség, illetve a Korrupcióellenes Ügyészség. A rendőrségben a megkérdezettek alig több mint fele bízik. A szociális intézményekbe vetett bizalmi listát az egyház vezeti, második helyen az egyetemek, harmadikon a sajtóorgánumok, valamint a civil szervezetek állnak. Az Inscop-felmérést az Adevărul napilap megrendelésére készítették, 1085 fős mintán. A hibahatár +/- 3 százalékos.