Medgyesen is nyerni szeretne a Sepsi OSK
Csütörtökön ismét győzelmi szándékkal áll pályára a piros-fehér csapat, amely a Liga 1-es bajnokság ötödik fordulójában a Medgyesi Gázmetán otthonában vendégeskedik.
Valentin Suciu edző szerint fontos, hogy hétvégén sikerült legyőzniük a bajnoki címvédő Viitorul csapatát, ugyanakkor reméli, hogy a Sepsi OSK játékosai a győztes meccs után is két lábbal a földön tudnak maradni. A sepsiszentgyörgyi focicsapat trénere szerint mindössze négy forduló telt el az idei bajnokságból, így korai megítélni a piros-fehér csapat esélyeit, de azon vannak, hogy tapasztalatot szerezzenek és kihozzák a maximumot magukból. Véleménye szerint a csapat jó úton van, de folyamatosan javítani kell a játékosok erőnléti állapotát. A csütörtökön 18.30-kor kezdődő medgyesi mérkőzésen mindent megtesznek, hogy a maximumot nyújtsák és szeretnének minél több pontot begyűjteni, mondta Valentin Suciu. Mint ismert az elmúlt hétvégén a Sepsi OSK bajnokveréssel javította ki a Botoșani-ban elszenvedett csatavesztést. Hadnagy Attila a hosszabbítás harmadik percében lőtte be a győztes gólt. Ezzel a győzemellem a Sepsi OSK három helyet lépett előre, így most nyolcadik a tabellán.