Mától csak az uniós COVID-igazolványt fogadják el a határátkelőknél
Mától csak QR kóddal ellátott oltási vagy koronavírus elleni védettséget illetve negatív PCR tetszeredményt tartalmazó digitális igazolást fogadnak el egyes országok határátkelőinél.
A Romániai Turisztikai Ügynökségek Országos Szövetsége tegnap jelentette be az erre vonatkozó kötelezettséget. Szintén tegnap, előbb a magyar állam, majd később a szervezet pontosított a közleménnyel kapcsolatosan. A tájékoztatás szerint azon országok esetében, amelyek beutazáskor nem kérnek az oltottságot, a COVID-19-ből való felgyógyulást vagy a negatív teszteredményt igazoló okmányt – mint például Bulgária – továbbra sem kötelező az uniós COVID-igazolvány bemutatása. Ugyanez érvényes azokra is, akik zöld besorolású államból térnek haza Romániába. “A digitális igazolvány egy egységes rendszeren alapul, amely garantálja az oltás vagy a tesztek hitelességét a hamisítás elkerülése érdekében, és javasoljuk a letöltését, ami rendkívül egyszerű. Ezenkívül nem történt semmiféle változás” – idézi a közlemény az Romániai Turisztikai Ügynökségek Országos Szövetsége elnökét, Dumitru Lucát.
Forrás: Agerpres