• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR4.9767 RON
  • USD4.7940 RON
  • GBP5.9683 RON
  • HUF1.2277 RON

Marosvásárhelyen is létesítenek majd bőrbankot

Romániában összesen 11 ágy áll a súlyos égési sérüléseket szenvedett páciensek rendelkezésére – közölte Sorina Pintea egészségügyi miniszter a Digi 24 televíziócsatorna műsorában.

Sorina Pintea azt mondta, egyetlen európai országban sem tudtak volna ellátni olyan nagy számú égési sérültet, mint ahány a Colectiv-tűzvész után volt, és sok sérülttel járó balesetek esetén mindig külföldi segítséget vesz igénybe az illető ország. Arról is beszámolt, jelenleg egyre több kórházi fertőzéses esetről tudnak, de ennek az az oka, hogy most már jelentés készül az ilyen esetekről. A kórházi fertőzések számának visszaszorítását egyrészt törvénycsomag kidolgozásával, másrészt a kórházak megszervezésével, a személyzet továbbképzésével, illetve plusz befektetések révén próbálják megvalósítani, tette hozzá a miniszter. Sorina Pintea szerint Bukarestben fogják létrehozni az első bőrbankot, amely a kolozsvári kórházakat is kiszolgálja majd. A következő szakaszban pedig Iaşi, Temesvár és Marosvásárhely kap bőrbankot.


október 29, 2018