Marosvásárhelyen az iskolakezdéshez igazítják a tömegközlekedést
Marosvásárhely felkészült az iskolakezdésre – jelentette ki ma Soós Zoltán polgármester a sajtónak.
Hozzátette, minden iskola előkészült a diákok fogadására. Marosvásárhely polgármesterét Soós Zoltánt hallják.
Újdonságnak számít, hogy a tömegközlekedést is az iskolakezdéshez igazították, 4 vonalon megduplázták a buszokat, hogy megkönnyítsék a tanulók közlekedését – jelentette ki Portik Vilmos alpolgármester.
A járatok menetrendszerűen közlekednek, az említett időpontokban és vonalakon egyszerre két jármű indul: az első kimondottan a tanulóknak. Ezeken a járatokon ingyenesen utazhatnak a marosvásárhelyi lakhellyel rendelkező tanulók, akiket szükség esetén egy felnőtt kísérhet, utóbbinak azonban jegyet kell váltania, amennyiben nincs bérlete. A kísérleti projekt tervek szerint egész tanév során tart, időszakosan felmérik annak lefolyását, és amennyiben szükség, módosítják.
10-es útvonal: (Egyesülés negyed➔ kórház): indulás: 7.20-kor a Nyárfa/Plopilor utcából, a kórháznál 7.40-kor halad el
18-as útvonal (Kombinát ➔ kórház): indulás 7.20-kor a Kombináttól, a kórháznál 7.50-kor halad el
19-es útvonal (Tudor ➔ SMURD): indulás a tudori végállomásból (Centrofarm) 7.20-kor, a kórháznál 7.50-kor halad el
23-as útvonal (közszállítási vállalat megállója ➔ SMURD), a közszállítási vállalat buszmegállójából 7.25-kor indul, a kórháznál 7.50-kor halad el.
Marosvásárhelyi Rádió