Máris kiigazításra szorul a 2024-es költségvetés
A Mentsétek meg Romániát Szövetség szerint a kormány sürgősségi rendeletet készül elfogadni a parlamentben megszavazott 2024-es állami költségvetés hibáinak kijavítására.
Az ellenzéki párt közleménye szerint Marcel Ciolacu kormányfő ezzel elismeri, hogy elhibázta a jövő évi büdzsé tervezetét, alig 18 órával a jogszabályjavaslat elfogadása után. Mint írták, a kormány a kiadások csökkentésére és a közpénzek pazarlásának leállítására összpontosító költségvetés helyett a tavalyihoz hasonlóan rossz és hazug költségvetést dolgozott ki, majd mímelte a vitát a parlamentben. A politikai alakulat szerint 2024. január 1-től a vállalkozók és szabadfoglalkozásúak több adója is nő, az új adószabályok pedig még több idejüket és pénzüket emésztik majd fel.
Hangsúlyozták, hogy nem szavazták meg a parlamentben a jövő évi költségvetést, mert tervezetében a bevételeket túlbecsülték 20 milliárd lejjel, a kiadásokat pedig alábecsülték mintegy 21 milliárd lejjel. A kormány mai ülésén első olvasatban tárgyalt egy sürgősségirendelet-tervezetet, amely – egyebek mellett – a közalkalmazotti bérekről szóló 2015- ös évi 57-es sürgősségi kormányrendelet módosítását, illetve bizonyos határidők elhalasztását és adóügyi-költségvetési intézkedéseket ír elő.
Forrás: Agerpres