Marcel Ciolacu: Románia továbbra is támogatni fogja Ukrajnát
Románia továbbra is támogatni fogja Ukrajnát – mondta Marcel Ciolacu miniszterelnök ma a Fekete-tengeri és Balkáni Biztonsági Fórum résztvevőinek küldött videóüzenetében.
A kormányfő hangsúlyozta, eltelt két év a háború kitörése óta, és továbbra is naponta megismétlődnek ugyanazok a drámai jelenetek, emberek halnak meg, ukránok ezrei választják a száműzetés útját, az otthon maradók pedig állandó nyugtalanságban élnek.
Hozzátette, az Ukrajnából menekülők az elkövetkezőkben is befogadó otthonra lelnek Romániában, amely emellett katonai és gazdasági téren is segíti a szomszédos országot, és egyik legjelentősebb energiaszállítójává vált. Marcel Ciolacu beszélt arról is, hogy Románia több milliárd eurós befektetésekkel autópályákat épít, korszerűsíti vasútvonalát és a konstancai kikötőt, így az ország az ukrán áru fő logisztikai csomópontjává válik.
Az Egyesült Államok, más NATO-szövetségesek és az Európai Unió segítségével a Fekete-tengert háborús övezetből a biztonság és a gazdasági jólét övezetévé kell alakítani. Olyan stratégiai jelentőségű térséggé váljon, ahol a mélytengeri gázkitermelés regionális gazdasági fejlődést generálhat – fogalmazott a román miniszterelnök.
Forrás: Agerpres