Már lehet jegyet vásárolni a könyvvásár programjaira
Lehet már jegyet vásárolni a könyvvásár keretében sorra kerülő gyerekkkoncertre és színházi előadásokra. A 22 Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár szervezői idén a budapesti Nemzeti Színház Szenvedély című darabját, illetve az Eszter-lánc Mesezenekar és Varró Dániel közös koncertjét hozzák Marosvásárhelyre.
Ingmar Bergman Szenvedély című darabjának színpadi feldolgozása nemcsak az erdélyiek számára újdonság, hanem a budapestiek számára is, hiszen Magyarországon is októberben tartották a darab ősbemutatóját. Marosvásárhelyen november 10-én 17 illetve 20 órától láthatja a közönség a Nemzeti Színház Nagytermében kialakított színpadtérben. A darab rendezője a marosvásárhelyi származású Kiss Csaba.
Ugyancsak újdonság az Eszter-lánc Mesezenekar és Varró Dániel közös produkciója is, amellyel kicsiket és nagyokat egyaránt megszólít a vásárhelyi könyvvásár. A Varró-versek feltűnő zeneisége, dallamossága és Dani személye fogta meg az Eszter-lánc Mesezenekar tagjait, amikor munkához láttak és dallamokat építettek versei köré. A koncerten eléneklik, eldúdolják, eljátsszák, elmuzsikálják, elbolondozzák Dani régebbi és újabb gyerekverseit. A koncertre november 12-én délelőtt 11 órától kerül sor.
Az elmúlt évek hagyományához híven idén is lesz felolvasószínház a könyves szemlén. Ezúttal Kiss Csaba A Főnyeremény című művét ifj. Király István dolgozta fel, melyet november 11-én, pénteken 20.00 órától tekinthet meg a közönség. Nem marad el a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat bemutató előadása sem. A sok sikert megért Nyugalom rendezője, Radu Afrim ezúttal a Retromadár blokknak csapódik, majd forró aszfaltra zuhan címmel állít színpadra egy darabot. Az előadásra november 12-én, szombaton 19 órától kerül sor.
Jegyek a marosvásárhelyi Nemzeti Színház jegyirodájában, valamint a biletmaster.ro honlapon vásárolhatóak.
A gyerekkoncert és színházi előadások mellett számos irodalmi program várja az érdeklődőket a november 10 és 13-a között megszervezett 22. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron. Csütörtökön, november 10-én 17 órától a Kultúrpalota kistermében kerül sor például A mai magyar próza értékei címmel a Magvető Kiadó szerzőinek estjére Grecsó Krisztián, Kántor Péter, Nyáry Krisztián, Parti Nagy Lajos és Závada Pál jelenlétével. Az est házigazdája: Szegő János. Ugyancsak kiemelkedő irodalmi eseménynek számít A mai magyar vers közéletisége címmel szervezett est is, amelyen Demény Péter, Fekete Vince, Kántor Péter, Kovács András Ferenc, László Noémi, Lövétei Lázár László, Markó Béla és Parti Nagy Lajos beszélgetnek majd Mészáros Sándor vezetésével. De a vásár minden napján író-olvasó találkozókkal, könyvbemutatókkal és érdekes kávéházi beszélgetésekkel várják az érdeklődőket.
A vásár teljes programja itt érhető el.