• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR4.9722 RON
  • USD4.5831 RON
  • GBP5.9672 RON
  • HUF1.2376 RON

Már 16 halálos áldozata van a kanyarójárványnak

Már 16 halálos áldozata van Romániában annak a kanyarójárványnak, amely elsősorban az ország nyugati, délnyugati megyéiben terjed – közölte vasárnap a Digi24 hírtelevízió.

 2016 eleje óta 3109 kanyarós megbetegedést diagnosztizáltak az országban, és ebben az időszakban tizenhatan vesztették életüket a betegség szövődményei miatt. Amint a hírtelevízió közölte, korábban átlagosan 7-8 kanyarós esetet jegyeztek évente. A legtöbb megbetegedést a Bánságban észlelték, de Erdély belső megyéiben is sok a kanyarós beteg. Maros megyében 311, Beszterce-Naszódban 129 esetben állapították meg a kórt. Alexandru Rafila járványügyi szakértő a hírtelevíziónak elmondta, soron kívül kezdték oltani az egy évnél kisebb gyermekeket kanyaró ellen, hogy megállítsák a járvány terjedését. Hozzátette, az áldozatok többsége ebből a korosztályból került ki. A hírtelevízió közlése szerint az év elején Belgiumban megjelent kanyarójárványnak is romániai eredetet tulajdonítanak.


február 26, 2017