Májusban elkezdik a nyugdíjak újraszámítását
Májusban elkezdik a nyugdíjak újraszámítását, legkésőbb augusztusig minden érintetthez eljut az erről szóló határozat, szeptemberben pedig már az újraszámolt nyugdíj szerinti összegeket kapják kézhez – nyilatkozta tegnap a munkaügyi miniszter.
Simona Bucura Oprescu az Antena3 televízióban ismételten hangsúlyozta, ha az újraszámítás alacsonyabb összeget mutatna egyesek esetében, akkor sem csökken senki nyugdíja, hanem a legkedvezőbb összeg marad meg, ezt ugyanis törvényben rögzítették. A nyugdíjak idén január elsején 13,8 százalékkal nőttek, az újraszámolás után, szeptemberben pedig ismét nőni fog a legtöbb nyugdíj – tette hozzá a munkaügyi miniszter.
Forrás: Antena3