Magyarország szolidaritásáról biztosította Romániát
Magyarország kiáll Románia mellett, ha az Európai Parlament eljárást indítana ellene.
Ezt Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter mondta a Digi24 hírtelevíziónak adott interjúban, hangsúlyozva országa támogatásáról biztosította román hivatali kollégáját Teodor Meleşcanut is. A magyar külügyér múlt héten látogatott Bukarestbe, azelőtt, hogy az Európai Parlament elfogadta volna azt a határozatot, amely a jogállamiság helyzete miatt bírálja a román kormányt és parlamentet.
Emlékeztetett arra, hogy a Magyarországot elmarasztaló Sargentini-jelentés vitája után a kisebbik kormányt EP-képviselői nemmel szavaztak, a Romániáról szóló jelentés megszavazásához pedig nem járultak hozzá a Fidesz képviselői. Múlt kedden a strasbourgi plenáris ülésén Az Európai Parlament 473:151 arányban aggodalmát fejezte ki a romániai igazságügyi és büntetőjogi reform miatt. Bírálta egyebek mellett a csendőrség erőszakos fellépését az augusztusi kormányellenes tüntetésen és a civil szervezetek működését ellehetetlenítő törvény elfogadását.