Magyarország kezdeményezni fogja az EU-ukrán társulási megállapodás felülvizsgálatát
Magyarország kezdeményezni fogja az Ukrajna és az Európai Unió közötti társulási megállapodás felülvizsgálatát.
Az új ukrán oktatási törvény rosszabb helyzetet teremt a magyarok és más kisebbségek számára, mint amilyen helyzetben a Szovjetunióban voltak az oktatás terén – jelentette ki tegnap Ungváron az MTI-nek Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter, aki az európai uniós tagországok külügyminisztereinek jövő heti tanácskozásán kezdeményezni fogja az EU-ukrán társulási megállapodás felülvizsgálatát. A miniszter azután beszélt erről, hogy a kárpátaljai magyar szervezetek és a történelmi egyházak vezetőivel egyeztetett a tanügyi jogszabály kapcsán kialakult helyzetről. Szijjártó Péter elmondta: a megbeszélésen arra az egyértelmű következtetésre jutottak, hogy a nemrég hatályba lépett oktatási törvény gyakorlatilag ellehetetleníti Ukrajnában a magyar iskolák működését, elveszi a már megszerzett jogot az anyanyelven történő tanulástól 10 éves kor fölött, miáltal Ukrajna minden létező nemzetközi kötelezettségét megszegi.