• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR4.9736 RON
  • USD4.8269 RON
  • GBP5.9269 RON
  • HUF1.2019 RON
Fotó: A Company Hungary

Magyar filmek romániai forgalmazásába kezdett a Filmtett

Magyar filmek romániai forgalmazásába kezdett a kolozsvári Filmtett Egyesület, amely elsőként Till Attila Tiszta szívvel című alkotását mutatja be a hazai mozikban.

Az egyesület igazgatója, Zágoni Bálint tegnap az MTI-nek elmondta: a 2005-ben megalakult Filmtett Egyesület történetében most először kezdett foglalkozni filmforgalmazással az egyéb hagyományos tevékenységei mellett, mint a Filmtett.ro című erdélyi magyar filmes szakportál működtetése és szakmai rendezvények szervezése. Hozzátette: csak magyar filmeket szeretnének forgalmazni, terveik szerint évente két-három alkotást hoznak el a mozikba.

Till Attila filmjét 11 romániai városban vetítik. Főleg erdélyi településeken lesz látható az alkotás, így Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Szatmárnémetiben, Brassóban, Temesváron, Besztercén, Székelyudvarhelyen, Kovásznán és Kézdivásárhelyen, de Bukarestben és Konstancán is bemutatják. A Tiszta szívvel díszbemutatója Kolozsváron lesz december 2-án – mondta Zágoni Bálint.



november 25, 2016