
Ma van Románia nemzeti ünnepe
1918. december elsején, azaz 104 évvel ezelőtt, a gyulafehérvári népgyűlés képviselői kimondták Erdély elszakadását a Magyar Királyságtól. Ezt követően mind Erdély, mind a Bánság Romániához csatolódott. A román hadsereg pedig már december negyedikén bevonult Brassóba, karácsonykor pedig már Kolozsváron jártak. A gyűlés értelmében kellett volna garantálni a kisebbségek fejlődésének lehetőségét, ez azonban nem feltétlenül történt meg, mondta dr. Kálmán Attila történész, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum történelemtanára.
December elsején, az egyesülés napján, mindig nagy kérdés, hogy melyik magyarok lakta városban is szerveznek eseményeket. Tagadhatatlan, hogy ez a román nemzetiségűek számára egy ünnep, amit tiszteletben kell tartani a békés együttélés érdekében, nem kell ellenrendezvényeket vagy szabotázst szervezni, ugyanakkor szem előtt kell tartani azt is, hogy a 104 évvel ezelőtti radikális változások a magyar kisebbség szemszögéből semmiképpen nem nevezhető ünnepnek, fogalmazott Novák Csaba Zoltán, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet vezetője.