Ma van Románia alkotmányának napja
Az alkotmány “a legfontosabb fegyverünk a totalitarizmus, az intolerancia, a diszkrimináció és a populizmus minden formája ellen” – jelentette ki Klaus Iohannis államelnök ma, Románia alkotmányának napján megfogalmazott üzenetében.
Az 1991-ben elfogadott alaptörvény formalizálta a nyugati típusú demokratikus rendszerre való átmenetet a közel 50 éves szocialista-kommunista uralom után. Emiatt az alkotmány elfogadása a nemzeti demokrácia újjászületését, a politikai hatalom határainak meghatározását, valamint a polgárok jogainak és szabadságjogainak rögzítését jelentette – fogalmazott Iohannis. Az államfő szerint 2003-ban szükséges volt az alaptörvény felülvizsgálata az ország gazdasági, társadalmi és politikai életében végbement reformok, illetve a két rendkívül fontos külpolitikai célkitűzés, az Észak-atlanti Szövetséghez és az Európai Unióhoz való csatlakozás megvalósítása miatt.
Forrás: Agerpres