Ma van a reformáció napja
A reformáció napja több protestáns egyházban október 31-én tartott ünnepnap, annak emlékére, hogy a hagyomány szerint 1517-ben ezen a napon függesztette ki Luther Márton a wittenbergi vártemplom ajtajára a bűnbocsátó levelek árusításával kapcsolatos 95 tételét. A reformáció napja hivatalos állami ünnep Szlovéniában, illetve Németország egyes szövetségi államaiban.
Budapesten a reformáció kezdetének 500. évfordulója alkalmából egész napos megemlékezésre kerül sor a Papp László Budapest Sportarénában. A rendezvény ökumenikus istentisztelettel kezdődik, majd beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök, a reformáció emlékbizottság elnöke és Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. Az ökumenikus istentiszteleten lelki ráhangolását tart Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke, igét hirdet Steinbach József református püspök. Az egész napos rendezvényre a szervezők több mint tízezer embert várnak. A délelőtti programot a Duna televízió élőben közvetíti, a délutáni műsort pedig az M5 kulturális csatorna felvételről sugározza majd.