Ma van a nemzeti összetartózás napja
Magyarországon kívül, határon túli magyarlakta településeken is megemlékezéseket tartanak ma a nemzeti összetartozás napja.
A magyar nemzetgyűlés 1920. november 15-én ratifikálta és 1921.július 26-án, a 33. törvénycikkel hirdette ki a trianoni szerződést, amely kimondta, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlott, ennek következményeként Magyarország területét 283 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, lakosságát 18,2 millióról 7,6 millióra csökkentették. Mintegy 3,2 millió magyar, a magyarság harmada került az új határokon túlra. Az Országgyűlés 2010. május 31-én a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította az első világháborút lezáró trianoni békediktátum aláírásának napját.
Székelyudvarhelyen és Marosvásárheyen is szerveznek rendezvényeket
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kezdeményezésére idén is megtartják a trianoni békediktátum elfogadásának emléknapját. Az immár hagyományossá vált rendezvény, ma Székelyudvarhelyen, délután fél ötkor kezdődik a Millenniumi emlékoszlopnál. Marosvásárhelyen, szintén délután fél öttőla Bolyai téri unitárius egyházközség templomkertjében tartanak megemlekést. A szervezők ugyanakkor felkérték Marosvásárhely és Maros megye történelmi egyházait, hogy június 4-én 16 óra 32 perckor szólaltassák meg a templomok harangjait, emlékezve a trianoni békeszerződés aláírásának időpontjára.
Brassóban megszervezték a Brassói Magyar Ifjak napját
A Nemzeti Összetartozás Napja szellemében megszervezték a Brassói Magyar Ifjak napját, amelyet első alkalommal tartottak meg vasárnap este.
Az Áprily Lajos Főgimnázium dísztermében telt ház előtt a Grimasz diákszínjátszócsoport Szerelmem, Elefteria című előadásával kezdődött az esemény. Majd az iskola udvarán felállított színpadon a diákok Tabu együttesének koncertje nyitotta meg a szabadtéri rendezvényt. A szemerkélő eső ellenére is kitartottak a nézők, akik az Atilla fiai társulat koncertjén vettek részt. Ezzel egy időben a nagyszínpad előtt felállított kisszínpadon a helyi Búzavirágy néptáncegyüttes, a keresztvári Zöld Pántlika néptáncegyüttes és a Felvidéki Baranta Szövetség közös koreográfiájával egészítették ki a koncertet.