Ma születik döntés a szigorítások kiterjesztéséről
Ludovic Orban miniszterelnök ma azt nyilatkozta: a kormány fontolóra veszi, hogy csak bizonyos területeken, vagy az egész ország területén érvényessé teszi-e azt a rendelkezést, amelynek értelmében 23 és 6 óra között zárva kell tartani a teraszokat.
Az Országos Katasztrófavédelmi Bizottság tegnap fogadta el a 37-es határozatot, amely értelmében bizonyos időszakokban, a megyei közegészségügyi igazgatóság jóváhagyásával és a megyei katasztrófavédelmi bizottság rendelete alapján kötelezővé tehetik a maszkviselést nyílt területeken is.
Ugyanezen határozat alapján indokolt esetben bevezethető az a szabály, hogy a strandokon csak családtagok tartózkodhatnak egymástól 2 méternél kisebb távolságra, a teraszok és szórakozóhelyek pedig zárva tartanak 23 és 6 óra között. A határozatban foglaltakat mai ülésén vitatja meg a kormány. Ludovic Orban azt mondta, a kormányülésen eldöntik majd, hogy az intézkedéseket csak a koronavírus által súlyosabban érintett területeken vezetik-e be, vagy pedig az egész ország területén.
Forrás: Agerpres