Ma olvassák fel a kormány elleni bizalmatlansági indítványt
Ma olvassák fel a két ház együttes ülésén a kormány elleni bizalmatlansági indítványt. A szavazást csütörtökön tartják – tájékoztat a News.ro hírportál.
Florin Iordache alsóházi alelnök pénteken úgy nyilatkozott: a szociáldemokraták nagy része haza fog menni a szerdai ülést követően, de később, újságírói kérdésekre már azt mondta: a bizalmatlansági szavazáson biztosítják a kvórumot. Hozzátette: végső döntést ma hoznak erről. Az ellenzék pénteken nyújtotta be kezdeményezését, melyet a Nemzeti Liberális Párt, a Mentsétek meg Romániát Szövetség és a Népi Mozgalom Párt 163 honatyája írt alá. A dokumentumban az ellenzék kifejti: a kormányprogramot a 2021 utáni kormányprogramnak kellene nevezni, ugyanis minden vállalást az említett időpont utánra halasztottak. Az aláírók szerint a nemzeti érdekek szempontjából veszélyes, hogy az ország ezen – mint fogalmaznak – szervezett bűnözői csoport kezén maradjon, amely aláaknázza a jogállamiságot, a politikai stabilitást és a román gazdaságot.